Pincék, föld alatti üregek felmérése

A hazai borvidékeinken, a borászkodás hosszú története alatt sok helyen épültek kisebb-nagyobb föld alatti pincerendszerek. Ezek mérete a néhány métertől a több kilométerig terjednek és előfordul, hogy többszintesek is. A bányászat vagy a mélyépítések után szintén képződnek üregek. Ezek közös jellemzője a bonyolult geometria és az ebből adódó nehéz feltérképezés. Az üregek és pincerendszerek térbeli elhelyezkedése pedig fontos, már csak a beomlási kockázatok csökkentése miatt is. A hagyományos térképezési gyakorlatok viszont nem tudnak elég pontosak és részletesek lenni a földalatti környezet miatt.

Pontfelhőink segítségével egyesíteni tudjuk az üregrendszerek geometriáját a felszínen végzett méréseinkkel, így gyorsan érthetővé válik annak jellemzője. A borászatok nagypontosságú pincekatasztert kapnak tőlünk. Geodéziai alaptérképre illesztve a föld alatti üregek tulajdonviszonyai is egyértelművé válnak. Műszereinkkel pontosan meg tudjuk határozni az üregek, pincék felett húzódó földtömegek vastagságát. A szakemberek ezek alapján megalapozott döntést hozhatnak, hogy mit, hol és hogyan tervezzenek tovább.

Kiknek hasznos a szolgáltatás?

  • Borászoknak, pincetulajdonosoknak

    A pontfelhő technológia lehetővé teszi a pincék nagy pontosságú 3D modellezését. Részletes képet kapunk a pince belső szerkezetéről, formájáról, felszínhez viszonyított elhelyezkedéséről. Megmutatja, hol érdemes a pinceágakat bővíteni vagy összenyitni.

  • Építésztervezőknek, statikusoknak

    A lézerszkenneres technológia által generált pontfelhő alapú modellek kiemelkedő pontossággal és részletességgel segítik a tervezőket és statikusokat az épületek és szerkezetek fizikai viselkedésének, mint például a vízáramlás vagy geológiai változások szimulációjának pontosabb megértésében.

  • Építőipari kivitelezőknek

    Az üregvizsgálatok során felmerülő veszélyek, különösen nehezen elérhető vagy instabil talajviszonyok esetében, jelentős kihívást jelentenek. A pontfelhő alapú technológiáknak köszönhetően a szakemberek képesek távoli adatgyűjtésre, ezzel minimalizálva a helyszíni kutatásokkal járó kockázatokat.

Az együttműködés menete

  • 1. lépés: Felmérés

    Drónokkal fotózunk és lézerszkenneres technológiával mérőállásokból adatokat gyűjtünk.

  • 2. lépés: Adatfeldolgozás

    A begyűjtött adatokból pontfelhőt állítunk elő, amit ezután tisztítunk és osztályozunk.

  • 3. lépés: Modellképzés

    Az így feldolgozott pontfelhőket georeferáljuk, azaz földrajzi koordinátákkal látjuk el, majd ezekből háromdimenziós modelleket hozunk létre.

Dolgozztűpontos adatokból!

Ha a precíz munkádhoz neked is óriási előnyt jelentenének a pontos és rendkívül részletes adatok, akkor ne habozz tovább. Keress minket, kezdjük el ma a közös munkát! Kérj mérést most!

Esettanulmányok

vissza az oldal tetejére